A Központ az ország egyetlen burgonyakutatásra szakosodott intézete, mely mára a hazai burgonyatermesztés egészét támogató tudományos műhellyé, az ágazat kutatási háttérintézményévé vált.

       Fő feladata olyan fajták kinemesítése, melyek a magyarországi ökológiai körülmények között is sikeresen termeszthetők. Olyan fajtáké, melyek termőképessége és minősége a burgonyát károsító főbb kórokozókkal szembeni rezisztenciájuk révén, a több éven át tartó szántóföldi szaporítás alatt sem csökken, ezáltal gazdaságosan termeszthetők. A Központ kutatási területei mind ezt a célt szolgálják, és az alapkutatástól kezdve a gyakorlatias problémák megoldását célzó kísérleti fejlesztésekig a szakma teljes egészét igyekeznek felölelni. Közöttük is legjelentősebb a fajta-előállító nemesítési program, illetve a nemesítést közvetlenül kiszolgáló, kórtani és genetikai kutatások. Emellett a Központ kutatói, mérnökei gyakorlatok és előadások tartásával rendszeresen részt vesznek az egyetemi graduális és posztgraduális képzésben.
       Munkája eredményeként a Központnak jelenleg 12 minősített fajtája szerepel az EU fajtalistáján. Név szerint: Balatoni rózsa, Katica, Lorett, Góliát, Rioja, Hópehely, White Lady, Vénusz Gold, Luca XL, Kánkán, Ciklámen és Somogyi sárga kifli. A fajták mindegyike magas termőképességű, kiváló asztali minőségű étkezési burgonya, melyek a Somogyi sárga kifli kivételével extrém rezisztenciával (immunitással) rendelkeznek a legnagyobb gazdasági kárt okozó burgonya Y (PVY), és a PVA, PVX vírusok fertőzésével szemben. A burgonya levélsodródás vírussal (PLRV) szembeni szántóföldi rezisztenciájuk, hasonlóan a varasodással szembeni ellenállósághoz, ugyancsak magas. A 12 fajta közül 8 fonálféreg és burgonyarák, 2 pedig emellett burgonyavész (fitoftóra) rezisztens is.
       A Központnak kiemelt feladata saját fajtáinak fenntartása és szaporítása. Ehhez jól felszerelt in vitro szövettenyésztési-, kórtani- és minőségvizsgáló laboratórium, több száz m2 üvegházi és izolátorsátras felület, valamint egy 70 hektáros, öntözhető szántóföldi terület áll rendelkezésére. Ezen évente mintegy 4-500 tonna, szuperelit minőségű vetőgumót állít elő.

       A Központ, a szakmai kapcsolattartás és információ áramoltatás elősegítésére minden év januárjában megrendezi a „Burgonya Ágazati Fórum”-ot, júniusban rendszeresen megszervezi az „Országos Burgonya Növényvédelmi Tanácskozást és Bemutatót. A fajták termesztésének és kereskedelmének elősegítésére, szaktanácsadási célokra a Központ 2007-től területi alapon szervezett fajtaképviseleti rendszert működtet.





Dr. Polgár Zsolt
igazgató
Burgonyakutatási Központ

8360 Keszthely, Deák F. u. 16.
Tel/Fax: (83) 545-104
e-mail: rbk@georgikon.hu
Kezdőlap I Fajtáink I Értékesítés I Kapcsolat I Oktatás I Galéria I Oldaltérkép

©2008 Burgonyakutatási Központ, Keszthely

Aktuális I Készítők